A Bledi-sziget

Valódi kihívás a szem és a test számára a sziget, melyen egykor a Živa nevű szerelem istennőnek szánt szentély állt a mai fenséges gótikus templom helyén.

Látnivalók
A sziget legismertebb jelképe a Mária mennybemenetele templom, hosszú és gazdag történelmével, de a dús növényzet mögött több érdekes szigeti épület is található, mint például: a harangláb, a templom, a plébánia és a prépost háza, a kis remeteség, valamint némely titokzatos legenda.

Történelem és építészet
Először a többistenhit (politeizmus) jegyében, a szigeten a szerelem pogány istennőjének szentélye volt. A keresztény hittérítés után, 745-ben az emberek kénytelenek voltak áttérni a keresztény hitre és ekkor Živa istennőt felcserélték a keresztény Mária személyével. Az ószláv istentiszteleti szentélyből, Szűz Mária születésének szentelt templom lett, hogy az emberek imádkozhassanak, felépült a kis Mária-kápolna is.

1465-ben a szigeten egyhajós gótikus templom épült. Különlegessége az 52 m magas, szabadon álló harangtorony, amely hajdina szemű lyukas kőből készült. A templom a jelenlegi barokk formáját a XVII. század közepén kapta, a szigeten Szűz Mária-kápolnát is építettek, valamint elkészült a híres lépcsősor a 99 kőlépcsővel. Még ma is él a szokás, ha a jegyespár a szigeti templomban szeretné az esküvőt, akkor a vőlegénynek mind a 99 lépcsőn fel kell vinnie a menyasszonyt.
 
Mária mennybemenetele templom
A gótikus templom idejéből freskótöredékek maradtak fenn Mária életének jeleneteivel: Joachim és Anna története az északi falon, valamint jelenet Mária látogatásairól és jelenetek felnőttkori életéből a déli oldalon. A szakértők úgy vélik, hogy a festmények Bolfgang mester műhelyében készült grafikai tervek alapján  jöttek létre 1470 körül.
"A bejáratnál kisebb lapidárium van, ahol a ljubljanai 'Hren kereszt' eredeti domborművét őrzik. A templomhajó padlózatában régészeti leletek bemutatása látható, Bitenc Tone építész és munkatársai ötvenes évekbeli elgondolása alapján.

Legendák

Keresztelés a Savicánál
A szigetről sok legenda ismert. Egyiket a szlovénok legnagyobb költője, France Prešeren is megjelenítette egyik mesteri művében. A legenda azt állítja, hogy a szigeten Živa ószláv szerelem istennő szentélye állt, amelyet Staroslav pap és lánya Bogomila őriztek. Amikor a szigetet felkereste a pogányok fejedelme Črtomir, Bogomilával szerelembe estek. Harcok törtek ki a keresztények és a pogányok között és mivel Bogomila féltette Črtomir életét, felvette a keresztény hitet és édesapjával az új templomnál maradt. Később Črtomir is felvette a keresztény hitet és misszionárius lett.

A kívánságot teljesítő harang
Jellegzetes nevezetessége a 1534-ből való és a templom főhajójában elhelyezett, "kívánságot teljesítő harang"-ja, Franciscus Patavinus, padovai mester műve. A legenda szerint a bledi várban élt egy fiatal özvegyasszony, Poliksena, aki egy kis harangocskát öntetett a sziget templomájába a férje emlékére. Egy rettenetes vihar elsüllyesztette a csónakot a haranggal és a csónakosokkal együtt és még ma is hallani az elsüllyedt harang hangját a mélyből. Halála után a pápa egy új harangot küldött a templomba a bledi szigetre. Aki háromszor megszólaltatja ezt a harangot, és hisz Istenben, annak teljesül a kívánsága.

Ezt látni kell

A sziget leghíresebb jelképe a Mária mennybemenetele templom, de a meglátogatása előtt  le kell küzdeni a templomhoz vezető 99 kőlépcsőt. Ha a szigeten éppen jókor járunk, esküvőt is megtekinthetünk a romantikus környezetben. Nemcsak meglátogatni kell a szigetet, hanem meg kell szólaltatni a legendás ""kívánságot teljesítő harang""-ot is.

A Bled MyWay lehetővé teszi, hogy egy helyen összegyűjti, áttekinti és lefoglalja a kívánt tevékenységeket.
Tervezzen testre szabott üdülést Bledben!

Keresés

A tartalmak a weboldalon történő böngészés során automatikusna töltődnek fel, de rákattintással Ön is hozzáadhatja.

Kiválasztás

Rákattintva az X-re eltávolítja azokat a tevékenységeket, amelyek nem érdeklik Önt.

Az ajánlat ellenőrzése

Rákattinva a gombra egy helyen kiválaszthatja és lefoglalhatja a kívánt tevékenységet.